Fővédnökök
Dr. Fürjes Balázs kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium
Az InnoRail Budapest vasútszakmai konferenciasorozat kétévente kerül megrendezésre Budapesten. Ezt a rendezvényt a vasúti közlekedés iránt elkötelezett magyar szakemberek 2013-ban hívták életre azzal a céllal, hogy közösen gondolkodjanak a vasúti közlekedés jelenéről, annak jövője érdekében.
Ma már elmondhatjuk, hogy a hagyományteremtő esemény elérte a célját, valódi fórumot teremtett a különböző szakterületek közötti eszmecserére, gyakorlati problémák megvitatására, új fejlesztések, eszközök és módszerek bemutatására és megismerésére.
Az EU egyik legfőbb prioritása továbbra is egy biztonságos, modern és integrált vasúti hálózat kiépítése, amely képes a vasúti közlekedés versenyképesebbé tételére.
Régen látott hatalmas ütemben zajlik Magyarországon is a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Mind a vasúti pályák és a vonatbefolyásoló rendszerek, mind a járművek generációs váltást élnek át.
Mivel a vasút kihasználtságának növelése még további feladatokat ró egész Európában a szakemberekre, a környezetkímélő, a közutak terhelését mérséklő, a közösségi közlekedés gerincét adó vasúti ágazatban a fenntartható közlekedési módok térnyerése céljából további versenyképes fejlesztésekre van szükség. Ezt a célt soha nem látott mértékű források segítik. Ezek hatékony felhasználásához kívánunk hozzájárulni egy nemzetközi, európai vasúti konferencia eszközeivel.
A konferencia hivatalos nyelvei: magyar, angol.
Ebben az évben a budapesti konferenciasorozat 5. eseményére, az InnoRail 2021-re került sor.
2021. november 16-18. között 292 regisztrált résztvevőt (224 magyar és 68 külföldi) köszönthettünk Budapesten, akik 22 országból érkeztek. A három nap alatt 68 előadó színvonalas prezentációjára került sor (34 magyar és 34 külföldi).
Látható a számokból, hogy a vírushelyzet hatására alacsonyabb volt a létszám, mint az előző konferenciákon, főleg külföldiek maradtak távol. Mivel a konferencia előtti napokban már szigorítások léptek életbe kül- és belföldön egyaránt, különösen nagy örömmel tölt el minket, hogy nem szakadt meg a sorozat, immár az 5. InnoRailt zártuk. Ezért dupla köszönetünket fejezzük ki minden résztvevőnek.
A konferencia első napján plenáris ülést, a további két napon párhuzamos szekciókat szerveztünk az alábbi két témában.
November 16.
Plenáris nap (minden résztvevő számára érdekes előadások)
November 17-18. 1. szekció
Korszerű technológiák alkalmazása a vasúti infrastruktúra építése, fenntartása és üzemeltetése során
I. Innováció, okosmegoldások a vasúti infrastruktúrában
II. Pálya-jármű kölcsönhatás
III. Vasútbiztonság, forgalomirányítás és utastájékoztatás
November 17-18. 2. szekció
Integráció – kulcs a vonzó városi és elővárosi kötöttpályás közlekedéshez
I. A növekvő tér és a mobilitás változó igényei
II. Az integráció szellemisége, alapelvei
III. Az integráció lehetőségei a tervezésben
IV. Az integráció megtestesülése – gyakorlati példákon keresztül
V. Állomások, intermodális központok, ezek illesztése a városi környezetbe, funkcionalitás – gyakorlati példák.
VI. Országhatárokon átívelő megoldások – várostérségek a határ mindkét oldalán.
VII. A járványhelyzetet követő „új, normál” világ mobilitási kihívásai.
Találkozzunk 2023-ban is!